Sok szeretettel köszöntjük honlapunkon!



Vállalkozások


Az idegen nyelv tudása a XXI. Században Európa szívében már nem csak iskolai feladat. Európai Uniós tagállamként jelentős veszteségeket szenvedünk el nap mint nap tudatlanságunk miatt. Nem csak az idegen nyelvi hiányosságok, hanem a hozzátartozó kulturális, gazdasági és az ebben rejlő üzleti lehetőségek ismeretének hiánya miatt is!


Már közhely számba megy, hogy Magyarországon, és azon belül is ebben a régióban milyen kevesen beszélnek legalább egy idegen nyelven.
Azonban tisztában van-e Ön azzal, hogy ez milyen veszteségeket jelent az üzlete, vagy akár a megye számára?!

Számos olyan ötlet és befektetési lehetőség hiúsul meg, melyet az idegen nyelvtudás hiánya miatt nem tudunk, vagy nem merünk megvalósítani. Merjük megismerni Európa más országainak gazdasági szokásait, és hárítsuk el  a kommunikációs problémákat!
Új külföldi befektetők, kapcsolatok, partnerségi viszony alakulhat ki. Ezen a téren is megtudjuk mutatni lehetőségeinket, kiaknázatlan ötleteinket. Ki tudjuk használni az Európai Unió által nyújtott lehetőségeket, a szabad kereskedelmet, a szabad munkavállalást és egyéb üzleti lehetőségeket.

- Tudta Ön, hogy az Európai Bizottság ELAN felmérése alapján 945 ezer euró/év a vesztesége egy vállalkozásnak csak azért, mert nem ismeri fel az idegen nyelvben rejlő lehetőséget?

- Tudja Ön, hogy hány Európai Uniós pályázatról marad le csak azért, mert vállalkozásában nem fejlesztik az idegen nyelvtudást?

- Tudta Ön, hogy 2007-ben azoknak a vállalkozásoknak, amelyek befektettek az idegen nyelvtudásba 44,5 %-kal több bevétele volt?

- Tudta Ön, hogy kis- és középvállalkozások mintegy 40%-a még csak nem is dolgozik többnyelvű weboldalakkal?

- Tudta Ön, hogy az európai nagyvállalatok 57%-a a jövőben Magyarországon keres piacot?


Számos felmérés bizonyítja azt a TÉNYT, hogy a vállalatoknál jelentkező nyelvtudás hiánya következtében jelentős mennyiségű a meghiúsult üzletek aránya, pedig bizonyított, hogy a többnyelvű kommunikáció döntő lehet a siker szempontjából.


Ezért jött létre az IDEGEN NYELVVEL A MEGYÉÉRT PROGRAM, mely KONKRÉT ÉS SZAKSZERŰ MEGOLDÁSOKAT DOLGOZOTT KI A PROBLÉMÁRA. Átfogó és teljeskörű idegen nyelvi szolgáltatásokkal bekapcsolja B-A-Z megyét Európa vérkeringésébe!


Célja:
- az idegen nyelv által megmutatni Európának kulturális, természeti,
- gazdasági,humánpolitikai stb. értékeinket.
- felhívni magunkra a figyelmet
- a megye kis és középvállalkozóinak befektetőket, külföldi partnereket hozni
- turistákat vonzani térségünkbe a program által.

Merjünk nyitni Európa fele!


ISMERJE MEG EURÓPÁT, HOGY EURÓPA MEGISMERHESSE ÖNT!

A program három pillére:

1.) MEGISMERTETNI: az emberekkel az idegen nyelvet, annak szeretetét, a mögötte lévő kultúrát. Célja, hogy teljesen más szemszögből mutassa meg az idegen nyelvet. Szeretnénk felhívni a figyelmet az ebben rejlő üzleti lehetőségekre.
Hogyan: - előadások, rendezvények, reklám, promótálás, lehetőségek keresése külföldön

2.) MEGTANÍTANI: az emberekkel a nyelvet. Mindezt személyre szabottan különféle területek, különböző szaknyelvi oktatócsomagok segítségével. Pl: Idegenforgalmi, Speciális üzleti oktatócsomag stb. Nem elnyújtott drága tanfolyamokról van szó melynek nem látjuk a végét, hanem célzottan igényekre szabott - általában 50 órás blokkok, rugalmas fizetési lehetőségek számtalan kedvezménnyel. Anyanyelvi tanárok bevonása, kommunikációs tréning, szituációk. Saját 1000-1500 szavas szaknyelvi szótárfüzetek készítése pl: borászat, bortermelés, borkóstolás; gasztronómia; szállodaipar vendéglátás; kultúra, hagyományok, népművészet; Marketing, EU szaknyelv stb.
 
3.) SEGÍTENI: Nem kell többé félnie! Amíg például az Ön üzleti vállalkozása  nem erősödik meg az  idegen nyelvismeretében, minden segítséget megkap, nehogy lemaradjon egy kedvező üzleti lehetőségről. Pl. Általános titkári feladatok ellátása idegen nyelvterületen – ügyintézés, tolmácsolás, fordítás, szakmai vásárok stb.; idegenforgalmi létesítményeknél „Nyelvőrség program” – amely  idegen nyelvi probléma esetén azonnali segítségnyújtást jelen stb. „Gyöngyszemtúra” – a térség kis különlegességeinek, apró gyöngyszemeinek, eldugott részeinek, elfeledett mesterségeinek bemutatása, idegenvezetés.   
                                             
Ez a program azok számára elérhető akik csatlakoznak. A csatlakozás igazából jelképes, mivel ingyenes, nincs tagsági díj, regisztrációs díj stb. mégis számtalan lehetőségeket kínál!

Csatlakozott partnereink szolgáltatásainkat kedvezményes lehetőségekkel vehetik igénybe

KEDVEZMÉNYEK VILÁGA
1.)   Amennyiben csatlakozik, kap egy 20 000 Ft-os bónuszt, melyet fél éven belül beválthat szolgáltatásaink valamelyikére pl.: nyelvoktatás
2.)   Partnereink minden szolgáltatásunkat igen-igen kedvezményesen vehetnek igénybe, azaz kedvezményes árainkból még 10 % kedvezmény lejön
3.)   Minőségi, színvonalas, garantált szolgáltatást kapnak
4.)   Ingyen reklám partnereink felkerülnek weblapunkra, plusz mindazokra a helyekre ahol ez a program fut!
5.)   Munkatársunk külföldön azon dolgozik, hogy a megyét és programunkat népszerűsítse, ezáltal az Ön üzletét is!
6.)   Külföldi befektetőket, partnereket, turistákat jelenthet az Ön számára!
7.)   Plusz munkahelyeket teremthet
8.)   Külföldi partnerei, befektetői barátai számára minden kényelmet biztosít
9.)   Folyamatos akciók, ajándékok, programok és egyéb lehetőségek várnak Önre.
10.)Vacsora estek, rendezvények vehet részt, melyen külföldi partnerekkel és befektetőkkel találkozhat!
+ 1 a célkitűzés támogatása!

És ami a legfontosabb! Európával is meg kell ismertetnünk ezt a programot, hiszen mindezeknek csak úgy van értelme, akkor jönnek ide külföldi befektetők, turisták, ha erről tudomást szereznek a "nagyvilágban" is.

SZOLGÁLTATÁSAINK:   

NYELVOKTATÁS: - Igényre és szintre  szabott oktatócsomagok.
Például:
- Idegenforgalom, turizmus, szállodaipar szaknyelvi oktatócsomag
- Szakmai nyelvoktatás
- Kommunikációs tréningek idegen nyelven,
- Különlegességek: országismereti csomag, filmcsomag, lapszemlecsomag  stb

FORDÍTÁS: - Megbízható, magas színvonalú fordítások
-    Gazdasági, kereskedelmi anyagok
-    Turisztikai vendéglátó-ipari szakanyagok, ismertetők
-    EU-s szövegek, pályázati anyagok
-    Tudományos anyagok, publikációk, tanulmányok
-    Jogi szövegek
-    Általános szövegek, életrajzok, levelezések
-    Egyéb

TOLMÁCSOLÁS:
1.) Egész nap rendelkezésre álló tolmács
2.) Konszekutív tolmács
3.) Szinkrontolmács

IDEGENVEZETÉS: - Partnereink kérésére és igényi szerint külföldi delegációk, külföldi partnereik családtagjaik, barátaik számára idegenvezetés Észak-Magyarország területén, annak szépségei nevezetességei és ízei bemutatásával.
 

ÁLTALÁNOS TITKÁRI FELADATOK ELLÁTÁSA: - Telefonálás, levelezés, stb

ÜGYINTÉZÉS IDEGEN NYELVEN: – pl.: Szakmai vásárok, konferenciák stb.

NYELVŐRSÉG PROGRAM: - váratlan helyzetekben azonnali segítségnyújtás (24 órás rendelkezésreállás)

GYÖNGYSZEMTÚRA: - a térség kis különlegességeinek, apró gyöngyszemeinek, eldugott részeinek, elfeledett mesterségeinek bemutatása.

SZAKMAI KIS-SZÓTÁRFÜZETEK KÉSZÍTÉSE:

1.) Borászat, bortermelés, borkóstolás
2.) Gasztronómia
3.) Szállodaipar, vendéglátás
4.) Kultúra, hagyományok, népművészet
5.) Vidék és falusiturizmus
6.) Kereskedelem és marketing
7.) EU-s szaknyelvi szótár




Bármilyen kérdése van bátran jelezze azt elérhetőségünk valamelyikén, szívesen állunk rendelkezésére!